Bajban vannak a hiperaktív gyerekek. Nincs egységes tudományos álláspont sem állapotuk definiálását, sem a lehetséges terápiás módokat tekintve. A szülő nem tudja, mivel védi jobban a gyermekét: ha vállalja, hogy szerinte csemetéje „másképp viselkedik”, vagy ha inkább mélyen hallgat róla? A következmények beláthatatlanok, van példa jóra is, rosszra is. Pedig ezek a gyerekek döntő többségben átlagon felül értelmesek és mély érzésűek. Belőlük lesznek a felfedezők, a bátrak, a merészek, az eredetiek – vagy csak lennének, ha hagynák őket…

Hiperaktivitás – egy fogalom születik
Bár a hiperaktivitást – mint neurológiai természetű fejlődési rendellenességet – pszichiátriai betegségnek tekintik, a szó eredeti jelentése sokkal tágabb értelemben használatos: hiper
(latinul hyper): túlzó, túlságos; aktív (latinul actio): cselekvés, cselekvési kedv.
Mivel ez alapján minden átlagosnál többet mozgó gyermeket hiperaktívnak nevezhetünk, hivatalosan „figyelemhiányos hiperaktív zavarként”, azaz ADHD-ként diagnosztizálják mint kórképet. Értelmezését tekintve tehát az egy fogalom valójában kettő, a közöttük húzódó határ mégsem egyértelmű. Egyéb megnevezések: hiperkinetikus, fimota (figyelemzavaros, motorikusan túlmozgásos, tanulási zavarokkal küzdő), a köznyelvben „hipo”. Általános tünetei lehetnek a figyelemzavarok és a szétszórtság, a tanulási nehézségek, az impulzivitás, az érzelmi labilitás, a koordinációs nehézségek stb. A gyerekek körülbelül 3–5%-a szenved ADHD-tól, hazánkban is ez az arány. Az ADHD gyakran, körülbelül az esetek 67%-ában, felnőttkorban is megmarad, és komoly nehézségeket okozhat a konstruktív életvezetésben: például a napi rutin kialakításában, a munkavégzésben, az időpontok és határidők betartásában. Mi a hiperaktivitás? Betegség vagy állapot?

Az első lejegyzett megfigyelések az 1900-as évek elején Amerikában történtek. Közel száz évvel később az Amerikai Pszichiátriai Társaság sorolta első alkalommal a pszichiátriai betegségek közé 1987-ben, melyet „figyelemhiányos hiperaktív zavar” (angolul Attention Defficit Hyperactivity Disorder, azaz ADHD) néven egyszerű kézfeltartással szavaztak meg.
A döntést tett követte: még abban az évben 500 000 gyermeket diagnosztizáltak a „betegséggel”. 1991-ben az amerikai közoktatási minisztérium hivatalosan fogyatékosságnak minősítette az ADHD-t, s kibővítette a szövetségi támogatási programot: minden ADHD-val diagnosztizált gyermek után havonta 450 dolláros állami támogatást kapnak a családok, és 400 dolláros támogatást az iskolák. A döntés nyomán a hiperaktív gyerekek számának ugrásszerű növekedése volt tapasztalható az Egyesült Államokban. A gyakorlatot átvéve hasonló jelenség figyelhető meg a világ számos részén, így Magyarországon is.

A hiperaktivitás orvos-pszichológiai megközelítése – a vita éleződik
A kutatók évtizedek óta világszerte próbálják feltárni a figyelemzavaros hiperaktivitás okait. A tünetegyüttes betegséggé nyilvánításának alapját azok a kutatások képezték, amelyek az agy szerkezetének esetleges eltérései­ben látták az ADHD kialakulásának okát. Számos, figyelemhiányos hiperaktivitással diagnosztizált gyermek agyának műszeres vizsgálatakor kiderült, hogy a prefrontális lebeny (a homloklebeny első része), amely olyan magasabb szintű intellektuális és szociális tevékenységek irányítója, mint a tervezés, a válaszgátlás, a viselkedés monitorozása, a stratégiaváltás, a rugalmas alkalmazkodás; valamint a homloklebenyhez kapcsolódó belsőbb agyi struktúrák a normálisnál mintegy tíz százalékkal kisebbek. A kutatások szerint az ADHD-ban ezek a funkciók sérültek, az eltérések főként a válaszgátlás esetében kifejezettek.

Valójában azonban kialakult olyan tudományos álláspont is, amely a napjainkig regisztrált vizsgálati eredményeket nem tekinti egyértelmű bizonyítéknak arra, hogy a hiperaktivitás betegség volna. Egyúttal a kutatók ezen csoportja arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyerekek félrediagnosztizálása, valamint tudatmódosító szerekkel történő kezelése milyen súlyos következményekkel járhat. „Nem túldiagnosztizáljuk vagy félrediagnosztizáljuk az ADHD-t, mivel az ADHD egy százszázalékos átverés. Szerte a világon több millió olyan iskolást kezelnek erős hatású szerekkel, akik egyáltalán nem betegek. Ha e gyerekek nagy többsége a szótagoló módszerrel rendesen megtanult volna olvasni, soha nem kellett volna őket ADHD-val vagy egyéb tanulási rendellenességgel megbélyegezni” – olvasható az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány 2006-os kiadványában.

*** Az aktuális lapszámunkat keresd a kiemelt újságárusoknál! RELAY, INMEDIO***
>>>BOLTLISTA<<<