A XX. század elején teljesen természetes folyamat volt, hogy a férfiak megházasodnak és családot alapítanak legkésőbb 30 éves koruk körül, a nők pedig mihamarabb férjhez mennek, gyerekeket szülnek, ezáltal teljesítve női „kötelességüket”. A század közepe felé, a hatvanas években már felmerült, hogy mi is legyen fontos előbb, „a kicsi vagy a kocsi”, majd a század végére ez úgy módosult, hogy egyértelművé vált, hogy a kocsi a fontos, a kicsivel várhatunk. Ma már akár negyvenéves korig is…

Együttélés kontra házasság
„Az csak egy papír!” – mondják oly sokan a fiatalok közül. De ha csak egy papír, akkor miért félnek tőle annyian? Míg a 70-es években a fiatalok azt mondták az esküvő előtt, „ha nem sikerül, legfeljebb elválunk”, a mai fiatalok úgy nyilatkoznak, „ezért kár is összeházasodni”, csak cirkusz van a válással. Bizony a 70-es évek generációja 60 százalékban el is vált, a mai házasulandó generáció – az ő gyermekeik – minden kedvét elvéve a sírig tartó szerelembe vetett hittől. Az értéktelen papírra tényleg semmi szükség.

Viszont a házasság valójában egy szerződés, ha nem is sírig tartó, de „visszavonásig érvényes”. Mindenképpen felelősségvállalás önmagunkért, a társunkért, születendő gyermekeinkért – hátteret biztosítva számukra a felneveléshez. Szerződésben, aláírásunkkal ismerjük el, hogy érettnek tartjuk magunkat az önfenntartásra, gyermekek nemzésére és felelős felnevelésére. Tényleg nem kis dologról szól a szerződés, és az sem véletlen, hogy az egyre kitolódó felnőtté válás korszakában erre csak kevesen mernek vállalkozni.