Címlap 
Test és lélek Félelem és szorongás
Test és lélek Félelem és szorongás
Félelem és szorongás
Azt mondom: érzelem, azt mondod: félelem; azt mondom: szereplés, azt mondod: szorongás. Fogalmak, amelyeket annyira szorosan társítunk egymáshoz, hogy már mindennapi gondolkodásunkban is összekapcsolódnak. Lássuk tehát, miért ezek az asszociációk alakultak ki.
Érzelmek és érzelmi reakciók
Az érzelmek, noha mindennapjaink állandó kísérői, nem is olyan egyértelműek, mint amilyennek látszanak. Ennek legfőbb oka, hogy az érzelmek (latin eredetű szóval: emóciók) a pszichés működés részei, ezért kívülről nem észlelhetők, egyediek és rejtettek. A pszichológia külön névvel is illeti őket: érzelmi élmény (affekt). Az érzelmi élmény közvetlenül tehát nem vizsgálható, és leírására sem rendelkezünk megfelelő szavakkal. Ennek oka az, hogy érzelmeinket ritkán kell elmondani, mert láthatóak rajtunk, ugyanis többnyire az úgynevezett érzelmi reakciók kísérik őket. Az érzelmi reakciókat hívja a köznyelv többnyire „érzelmeknek”. Az érzelmi reakciók többféle folyamatból tevődnek össze: mozgásból, mimikából és testtartásból, valamint zsigeri reakciókból. Az első kettő jól észlelhető, öröklötten vagy megfelelő tanulás révén többségüket jól felismerjük.
A felismerés különösen könnyű az ún. alapemóciók esetén, amelyek valószínűleg velünk születnek, és öröklött agyi mechanizmusok felelősek értük. Ezek minden emberre (sőt gyakran fejlettebb állatokra is) jellemzőek, kultúrától függetlenek és többé-kevésbé változatlanok is. Az alapérzelmek a csecsemő fejlődésének egy-egy jól meghatározható pontján, rögzített sorrendben jelennek meg, némelyiket már az újszülöttek is felismerik.
Félelem
Az alapemóciók egyike éppen a félelem. A csecsemőkben már néhány hónapos korban kialakul, és jól meghatározott agyi struktúrához is köthető, melynek túlműködése (az ún. pszichomotoros epilepszia) ok nélküli állandó félelmet generálhat. A félelem – mint minden alapérzelem – jellegzetes arckifejezést (és testtartást) indukál, ezek mások számára is jól felismerhetők. Az érzelmi mimikát elég jól „olvassuk”, és könnyen rá is tudunk hangolódni, ezért a félelmi arckifejezés látványa másokban is félelmet kelthet. Addig ezzel nincs is baj, amíg tudjuk a félelem okát, mert el tudjuk dönteni, hogy jogos-e a félelem, azaz a környezeti ingerek indokolják-e kialakulását, és e szerint kontrollálhatjuk saját viselkedésünket. Más azonban a helyzet, ha a félelem oka nem világos vagy nem ismert: ekkor is generál bennünk negatív érzelmeket, de annak okát nem ismerjük, és ezért kezelni sem nagyon tudjuk. Ezt tekinthetjük talán a szorongás legegyszerűbb formájának. Mielőtt azonban ez utóbbira kitérnénk, essék még szó a félelmi reakciók többi eleméről is!
A félelem általában jellegzetes testtartással is jár, ami valószínűleg az összekuporodási reakció maradványa. Mindezt igen erős zsigeri reakciók kísérik. Először általában lassul a szívműködés (lapulási reflex? – vagy szoktuk mondani, hogy „kihagyott a szívem a félelemtől”), aztán erősen felgyorsul („majd’ kiugrott a szívem!”); ezzel együtt nő a vérnyomás, emelkedik a vércukorszint, többféle hormon ürül, tágul a pupilla és így tovább. Ezek a reakciók akkor is kialakulnak, ha valamiért palástolni akarjuk félelmünket, és például semmi sem látszik az arcunkon – sőt, ilyenkor a zsigeri reakciók még erősebbek is lehetnek.
Szorongás
A félelemmel rokonságot mutató, de attól mégis eltérő negatív állapot a szorongás. Eredete valószínűleg maga a félelem: egy adott helyzetben elvárható vagy korábban tapasztalt kellemetlen inger, esemény vagy veszélyhelyzet akkor is okozhat félelemérzetet, ha maga az inger nincs (éppen) jelen. Az emberi psziché ezt az állapotot akkor is tudja generálni, ha sem a helyzet maga, sem az adott cselekvés nem jár veszéllyel vagy félelmes következményekkel, így a szorongás gyakran elszakad a konkrét élethelyzettől is. A szorongásnak tehát van biológiai funkciója, nevezetesen felkészülés egy veszélyes, negatív következményekkel járó eseményre vagy helyzetre. Patológiásnak akkor tekinthető, ha ilyen helyzet nincs és nem is várható, vagy ha a szorongás mértéke meghaladja az adott helyzettől elvárhatót. Röviden: döntő a mikor és a mennyi.
A félelem konkrét tényezőre irányul, és megfelelő viselkedést eredményez, amelynek célja a veszély elől való menekülés – vagy annak elhárítása. A szorongásra viszont éppen a tehetetlenség, az elháríthatatlanság, a kontroll hiányának érzete jellemző. A félelem a megfelelő cselekvés következtében megszűnik –vagy legalábbis gyorsan csökken –, a szorongás viszont tartósan fennmaradhat, sőt fokozódhat is. Ez utóbbi tény azt eredményezi, hogy a negatív érzelmekkel együtt járó zsigeri változások nemcsak kialakulnak, hanem egyre erősödnek és tartóssá válnak; ugyanígy pl. a testtartás és az izomfeszülés is. A folyamatosan gyors szívműködést, emelkedett vérnyomást és vércukorszintet, továbbá izomfeszülést más szervek működésének gátlása kíséri. Ez utóbbi csoportba tartoznak az emésztőrendszer elemei, valamint az ivari működés szervei is.
Pánikreakció?
A szorongást kísérő fizikai tünetek ebből a jellegzetes kettős mintázatból adódnak, és aszerint mutatkoznak meg vagy kerülnek a tudatba, hogy a szorongó személy mit csinál, és a szorongás milyen érzetekkel kapcsolatos. Ha a napi tevékenységhez vagy annak valamilyen aspektusához (pl. családi vagy munkahelyi konfliktus) kötődik, a tünetek elsősorban a fokozott zsigeri működés, azaz a légzési és keringési funkciók szintjén jelentkeznek. Ennek szélsőségesebb formája az ún. pánikreakció vagy pánikbetegség, amikor a szorongás által kiváltott fokozott zsigerműködést tévesen tünetnek, mégpedig – kulturális hatásokra, a környezetből szerzett tapasztalatokra, médiahírekre stb. alapozva – súlyos tünetnek érzi a személy, ez további szorongást kelt, a reakciók erősödnek, és kialakul az ördögi kör. Bár a tünetek nyilván sokféleképpen enyhíthetők, valódi megoldást a tudati működés helyreállítása jelenthet igazán. Hasonló, csak éppen ellentétes irányú hatásokból, azaz gátlásból eredeztethetők a szorongással kapcsolatos emésztőszervi megbetegedések is.
Szorongás és szex
A szorongás élettani hatásai közül külön figyelmet érdemelnek a szexuális működés zavarai. Mint említettük, a félelem által generált ún. vészreakciónak természetes eleme az ivari működés gátlása, hiszen veszélyes helyzetben öngyilkossággal érne fel a szexuális viselkedés. A szorongás azonban tartós gátlást is eredményezhet, amelynek biológiai funkciója már nincs. Ezt az állapotot még fokozhatja az, hogy a szorongás által kiváltott biológiai gátlás a normális szexuális működés zavarát is okozhatja, ami maga is szorongáskeltő tényezővé válhat, illetve az is lehetséges, sőt gyakori, hogy a szorongásos állapotot valójában a szexuális működésben jelentkező pszichés, például érzelmi problémák okozzák – ilyenkor is öngerjesztő folyamat alakulhat ki. A szexuális működés szorongásos eredetű zavara elsősorban a végrehajtó funkciókat érinti, tehát sem a nemző-, sem a fogamzási képesség nem károsodik, zavart szenvedhet viszont a szexuális viselkedés – azaz impotencia és frigiditás alakulhat ki.
Mindkét jelenségnek a szexuális izgalom, illetve a szexuális élvezet elmaradása lehet a fő oka, mivel a szorongás által keltett negatív érzelmi állapot az ezzel kapcsolatos agyi és hormonális mechanizmusokat gátolja. Az elégtelen és örömtelen szexuális együttlét negatív érzelmeket – és alapjában szorongást – kelt, és máris kialakul egy ördögi kör. Látható tehát, hogy a pánikjelenség és a szorongásos eredetű szexuális működési zavarok ugyanonnan, a negatív érzelmekből és a velük együtt járó zsigeri változásokból származnak, csak míg az egyik túlaktivitással, a másik túlgátlással jellemezhető. Nem véletlen tehát, hogy ezeknek a jelenségeknek a megszüntetése tisztán orvosi úton ritkán sikerül; viszont az érzelmekre és a hibás tudati működésre ható pszichés terápiák (pl. kognitív vagy magatartás-terápia stb.) igen jó eredményeket mutatnak fel.
Az érzelmek, noha mindennapjaink állandó kísérői, nem is olyan egyértelműek, mint amilyennek látszanak. Ennek legfőbb oka, hogy az érzelmek (latin eredetű szóval: emóciók) a pszichés működés részei, ezért kívülről nem észlelhetők, egyediek és rejtettek. A pszichológia külön névvel is illeti őket: érzelmi élmény (affekt). Az érzelmi élmény közvetlenül tehát nem vizsgálható, és leírására sem rendelkezünk megfelelő szavakkal. Ennek oka az, hogy érzelmeinket ritkán kell elmondani, mert láthatóak rajtunk, ugyanis többnyire az úgynevezett érzelmi reakciók kísérik őket. Az érzelmi reakciókat hívja a köznyelv többnyire „érzelmeknek”. Az érzelmi reakciók többféle folyamatból tevődnek össze: mozgásból, mimikából és testtartásból, valamint zsigeri reakciókból. Az első kettő jól észlelhető, öröklötten vagy megfelelő tanulás révén többségüket jól felismerjük.
A felismerés különösen könnyű az ún. alapemóciók esetén, amelyek valószínűleg velünk születnek, és öröklött agyi mechanizmusok felelősek értük. Ezek minden emberre (sőt gyakran fejlettebb állatokra is) jellemzőek, kultúrától függetlenek és többé-kevésbé változatlanok is. Az alapérzelmek a csecsemő fejlődésének egy-egy jól meghatározható pontján, rögzített sorrendben jelennek meg, némelyiket már az újszülöttek is felismerik.
Félelem
Az alapemóciók egyike éppen a félelem. A csecsemőkben már néhány hónapos korban kialakul, és jól meghatározott agyi struktúrához is köthető, melynek túlműködése (az ún. pszichomotoros epilepszia) ok nélküli állandó félelmet generálhat. A félelem – mint minden alapérzelem – jellegzetes arckifejezést (és testtartást) indukál, ezek mások számára is jól felismerhetők. Az érzelmi mimikát elég jól „olvassuk”, és könnyen rá is tudunk hangolódni, ezért a félelmi arckifejezés látványa másokban is félelmet kelthet. Addig ezzel nincs is baj, amíg tudjuk a félelem okát, mert el tudjuk dönteni, hogy jogos-e a félelem, azaz a környezeti ingerek indokolják-e kialakulását, és e szerint kontrollálhatjuk saját viselkedésünket. Más azonban a helyzet, ha a félelem oka nem világos vagy nem ismert: ekkor is generál bennünk negatív érzelmeket, de annak okát nem ismerjük, és ezért kezelni sem nagyon tudjuk. Ezt tekinthetjük talán a szorongás legegyszerűbb formájának. Mielőtt azonban ez utóbbira kitérnénk, essék még szó a félelmi reakciók többi eleméről is!
A félelem általában jellegzetes testtartással is jár, ami valószínűleg az összekuporodási reakció maradványa. Mindezt igen erős zsigeri reakciók kísérik. Először általában lassul a szívműködés (lapulási reflex? – vagy szoktuk mondani, hogy „kihagyott a szívem a félelemtől”), aztán erősen felgyorsul („majd’ kiugrott a szívem!”); ezzel együtt nő a vérnyomás, emelkedik a vércukorszint, többféle hormon ürül, tágul a pupilla és így tovább. Ezek a reakciók akkor is kialakulnak, ha valamiért palástolni akarjuk félelmünket, és például semmi sem látszik az arcunkon – sőt, ilyenkor a zsigeri reakciók még erősebbek is lehetnek.
Szorongás
A félelemmel rokonságot mutató, de attól mégis eltérő negatív állapot a szorongás. Eredete valószínűleg maga a félelem: egy adott helyzetben elvárható vagy korábban tapasztalt kellemetlen inger, esemény vagy veszélyhelyzet akkor is okozhat félelemérzetet, ha maga az inger nincs (éppen) jelen. Az emberi psziché ezt az állapotot akkor is tudja generálni, ha sem a helyzet maga, sem az adott cselekvés nem jár veszéllyel vagy félelmes következményekkel, így a szorongás gyakran elszakad a konkrét élethelyzettől is. A szorongásnak tehát van biológiai funkciója, nevezetesen felkészülés egy veszélyes, negatív következményekkel járó eseményre vagy helyzetre. Patológiásnak akkor tekinthető, ha ilyen helyzet nincs és nem is várható, vagy ha a szorongás mértéke meghaladja az adott helyzettől elvárhatót. Röviden: döntő a mikor és a mennyi.
A félelem konkrét tényezőre irányul, és megfelelő viselkedést eredményez, amelynek célja a veszély elől való menekülés – vagy annak elhárítása. A szorongásra viszont éppen a tehetetlenség, az elháríthatatlanság, a kontroll hiányának érzete jellemző. A félelem a megfelelő cselekvés következtében megszűnik –vagy legalábbis gyorsan csökken –, a szorongás viszont tartósan fennmaradhat, sőt fokozódhat is. Ez utóbbi tény azt eredményezi, hogy a negatív érzelmekkel együtt járó zsigeri változások nemcsak kialakulnak, hanem egyre erősödnek és tartóssá válnak; ugyanígy pl. a testtartás és az izomfeszülés is. A folyamatosan gyors szívműködést, emelkedett vérnyomást és vércukorszintet, továbbá izomfeszülést más szervek működésének gátlása kíséri. Ez utóbbi csoportba tartoznak az emésztőrendszer elemei, valamint az ivari működés szervei is.
Pánikreakció?
A szorongást kísérő fizikai tünetek ebből a jellegzetes kettős mintázatból adódnak, és aszerint mutatkoznak meg vagy kerülnek a tudatba, hogy a szorongó személy mit csinál, és a szorongás milyen érzetekkel kapcsolatos. Ha a napi tevékenységhez vagy annak valamilyen aspektusához (pl. családi vagy munkahelyi konfliktus) kötődik, a tünetek elsősorban a fokozott zsigeri működés, azaz a légzési és keringési funkciók szintjén jelentkeznek. Ennek szélsőségesebb formája az ún. pánikreakció vagy pánikbetegség, amikor a szorongás által kiváltott fokozott zsigerműködést tévesen tünetnek, mégpedig – kulturális hatásokra, a környezetből szerzett tapasztalatokra, médiahírekre stb. alapozva – súlyos tünetnek érzi a személy, ez további szorongást kelt, a reakciók erősödnek, és kialakul az ördögi kör. Bár a tünetek nyilván sokféleképpen enyhíthetők, valódi megoldást a tudati működés helyreállítása jelenthet igazán. Hasonló, csak éppen ellentétes irányú hatásokból, azaz gátlásból eredeztethetők a szorongással kapcsolatos emésztőszervi megbetegedések is.
Szorongás és szex
A szorongás élettani hatásai közül külön figyelmet érdemelnek a szexuális működés zavarai. Mint említettük, a félelem által generált ún. vészreakciónak természetes eleme az ivari működés gátlása, hiszen veszélyes helyzetben öngyilkossággal érne fel a szexuális viselkedés. A szorongás azonban tartós gátlást is eredményezhet, amelynek biológiai funkciója már nincs. Ezt az állapotot még fokozhatja az, hogy a szorongás által kiváltott biológiai gátlás a normális szexuális működés zavarát is okozhatja, ami maga is szorongáskeltő tényezővé válhat, illetve az is lehetséges, sőt gyakori, hogy a szorongásos állapotot valójában a szexuális működésben jelentkező pszichés, például érzelmi problémák okozzák – ilyenkor is öngerjesztő folyamat alakulhat ki. A szexuális működés szorongásos eredetű zavara elsősorban a végrehajtó funkciókat érinti, tehát sem a nemző-, sem a fogamzási képesség nem károsodik, zavart szenvedhet viszont a szexuális viselkedés – azaz impotencia és frigiditás alakulhat ki.
Mindkét jelenségnek a szexuális izgalom, illetve a szexuális élvezet elmaradása lehet a fő oka, mivel a szorongás által keltett negatív érzelmi állapot az ezzel kapcsolatos agyi és hormonális mechanizmusokat gátolja. Az elégtelen és örömtelen szexuális együttlét negatív érzelmeket – és alapjában szorongást – kelt, és máris kialakul egy ördögi kör. Látható tehát, hogy a pánikjelenség és a szorongásos eredetű szexuális működési zavarok ugyanonnan, a negatív érzelmekből és a velük együtt járó zsigeri változásokból származnak, csak míg az egyik túlaktivitással, a másik túlgátlással jellemezhető. Nem véletlen tehát, hogy ezeknek a jelenségeknek a megszüntetése tisztán orvosi úton ritkán sikerül; viszont az érzelmekre és a hibás tudati működésre ható pszichés terápiák (pl. kognitív vagy magatartás-terápia stb.) igen jó eredményeket mutatnak fel.